Pejin Lea: Nyugati csiga körfűrésszel álmodik

  • 2019. június 17. (hétfő) 18.00
  • JATE Klub, terasz (Dugonics tér 13.)
A könyvbemutatón Bene Zoltán író, szerkesztő beszélget a szerzővel.
A program az SZTE NKI Kulturális Iroda szervezésében valósul meg.
 


Pejin Lea Zentán született. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakos hallgatója. Ez az első verseskötete. Publikált a Magyar Naplóban, az Irodalmi jelenben, az Előretolt Helyőrség magyarországi és vajdasági mellékletében és a Bárka folyóiratban. Saját dalok szerzésével és versmegzenésítéssel foglalkozik.

 

Ha most nem ölök meg senkit, akkor soha – mondja tiszta szívvel ez a 21 éves vajdasági lány, aki történetesen a Szegedi Egyetem diákja… Pejin Lea egyik nagy erénye, hogy nem próbál meg koraérett verseket – pardon, leákat – írni. Jól is teszi, mert ilyen mélyen, érzelmesen és színesen csak a húszas éveink elején tudunk alkotni.
Nyugati csiga körfűrésszel álmodik – micsoda pompás és hátborzongató cím! Pontosan jellemzi a kényelmetlen dolgokat feszegető, érzelmes, de egyben karcos, gyakran kegyetlen szövegeket, melyek nemcsak a szerelem és a magány regiszterében mozognak, hanem gyakran politikai töltetük is van. Hiába, ha valakinek éppen a mezítlábas Szerbia fekszik az ágyában, az másképpen magyar, és másképpen szerelmes.

 

Ajánló:
Móré Tünde: Hova tovább? Pejin Lea: Nyugati csiga körfűrésszel álmodik (barkaonline.hu)
Mezítlábas Szerbia – első, Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című kötetéből olvas fel Pejin Lea – videó (irodalmijelen.hu)