Én szép világom
- 2019. június 15. (szombat) 17.00
- JATE Klub, terasz (Dugonics tér 13.)
Balaskó Ákos Petri György-díjas költő, 1984-ben született Dombóváron, 2008-ban programtervező matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, jelenleg Dunakeszin él. A József Attila Kör és a Szépírók Társasága tagja. A legrangosabb hazai irodalmi folyóiratokban publikál, egyebek között az Élet és Irodalom, az Alföld, a Forrás, az Eső hasábjain. Első kötetét A gépház üzen címmel 2014-ben adta ki a Magvető Kiadó…
… második kötete, a Tejsav igazi szerves líra. A könyv verseire jellemző, hogy a kiszolgáltatott emberi léthelyzeteket vegytani pontossággal, de cseppet sem sterilen ábrázolja. Napjaink egyik leggyakoribb lélektani problémája, a kiégés áll a könyv narratív középpontjában. A költő tűéles pontossággal veszi végig egy harminc-egynéhány éves fiatal személyiségének széthullását és lehetséges visszaépülését, illetve ezek stációit.
Gáspár-Singer Anna 1976-ban született Budapesten. Író, újságíró, kritikus. Magyar nyelv és irodalom, kommunikáció, illetve olasz nyelv és kultúra szakon szerzett diplomát, Budapesten él.
Írásai 2013 óta jelennek meg különböző irodalmi és művészeti folyóiratokban, többek között az Élet és Irodalomban, a Jelenkorban, az Alföldben, a Kalligramban, a Látóban és a Csillagszállóban.
Mennyei eszpresszó munkacímű első novelláskötete a Pesti Kalligram Kiadónál jelenik meg 2019 őszén.
Mindig ez van, gondolta keserűen, a férfiak egy idő után mind megbolondulnak. Karesznak az állatvédelem volt a mániája. A férfi, nem sokkal azelőtt, hogy külföldre költözött volna, belépett az Árva Csincsillák Egyesületébe. A hétvégéket is rendszerint velük töltötte. Ha pedig Dinával nagy ritkán mégis kimozdultak otthonról, kizárólag abba a kávézóba volt hajlandó beülni, ahol a fogyasztásért cserébe macskákat lehetett simogatni. Istenem, mennyit veszekedtek emiatt is. Persze, mint kiderült, tök feleslegesen. Ferit meg, legyintett Dina, inkább hagyjuk. Hol ott az elvárásai igazán nem voltak nagyok. (részlet a Mennyei eszpresszó című novellából)
Lesi Zoltán (Gyula, 1982) programozó, költő, műfordító és a FISZ és Kalligram kiadó Horizontok világirodalmi sorozatának szerkesztője. Az utolsó In Frauenkleidung című verseskötete a salzburgi Edition Mosaik kiadónál jelent meg. Írásai megjelentek többek között az ÉS, Alföld, Jelenkor, Tiszatáj folyóiratokban és a Szegedi Horizontok antológiában. Az Akademie Schloss Solitude és a Villa Decius ösztöndíjasa volt.
A Magasugrás Lesi Zoltán negyedik kötete, versei az 1930-as években kezdődő vészjósló korszakot idézik meg néhány kiemelkedő sportoló sorsán keresztül, akiknek személyes tragédiái tovább bonyolódnak azzal, hogy életük összekapcsolódik a történelemmel.
Ajánló:
Pataky Adrienn: A boldogság fojtogató diszfunkciója
Majláth Ákos: A kiégés lírája
Hamarosan a boltokban Lesi Zoltán Magasugrás című verseskötete
Gáspár-Singer Anna írásai a Jelenkorban