Könyvhét, 2019

GRECSÓ KRISZTIÁNTÓL A 90. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ELÉ

Szeged mítoszok nélkül senki földje. Ha ez a város nem lenne megírva, már elvitte volna a feledés. Nem az árvíz fojtotta volna meg, hanem a feledés pora. A városnak nincs lelke – magától. A várost nem teszik élhetővé a házak meg a platánsorok, de még a Széchenyi téri tulipánfák sem. A város a megírt és el nem feledett hagyomány, a regényekben, történetekben élő gyökérzet, a megírt anekdotákban létrejött identitás. Ezek teszik valamivé.

Amelyik város nincs megírva, nem létezik.

Ahol becsülik az íróikat, ott becsülik a mítoszaikat, ott minden kávéháznak, kricsminek, receptnek, utcasaroknak legendája van, és mikor a büszke városi polgár mesél, kipirul az arca, megnedvesedik a szeme, kikeresi kedves regényét, és fölolvas belőle, hogy hallja a messziről jött, idegen fül és lélek a nyelv zengését. Érezze ő is a régiek és maiak találkozását. A találkozást a nemzeti (és lokális) emlékezet kicsikét murvás mezején.

A város szívét félteni kell. Mert Szegednek nincsen szíve, csak ha az írók írnak neki. A mai Szeged sehol sem marad emlékezetül, ha nem készülnek róla remekművek. Az olvasók élete, világa, az önök szellemi öröksége sárgul bele a régi, bekötött újságokba, amit csak néhány félbolondnak tartott helytörténész vesz majd elő, ha nincsenek zseniális könyvek. Nem az írókat kell félteni, de a szegedi kortárs létet, a szellemiséget, a mai tudást a közös múltról, a hely folyton megújuló, mégis Bálint Sándortól Ilia Mihályig ugyanazon gyökérről táplálkozó szellemét.